Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek a hazaszeretetről

2009.06.19

 

Kép

 

 

 

Petőfi Sándor

 

A HUSZÁR

 

Szegény legény vagyok,

Nincs semmi vagyonom;

Szívem sem az enyém,

Rég birja galambom.

 

Életemet pedig

Hazám, te szent hazám,

Kész áldozat gyanánt

Tenéked áldozám.

 

Ami még megmaradt:

Te szűz becsületem,

Magammal viszlek el,

Te sírba szállsz velem.

Szalonta, 1849. május 27-28.

 

Kép 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balassi Bálint

 

EGY KATONAÉNEK

 

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett

szebb dolog az végeknél?

Holott kikeletkor az sok szép madár szól,

kivel ember ember ugyan él;

Mező jó illatot, az ég szép harmatot

ád, ki kedves mindennél.

 

Ellensé hírére vitézeknek szíve

gyakorta ott felbuzdul,

Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is

vitéz próbálni indul,

Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,

homlokán vér lecsordul.

 

Veres zászlók alatt lobogós lopiát

vitézek ott viselik,

Roppant sereg előtt távol az sík mezőt

széllyel nyargalják, nézik;

Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,

forgókkal szép mindenik.

 

 Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,

hogyha trombita riad,

Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll,

nyugszik reggel, hol virradt,

Midőn éjten-éjjel csataviseléssel

mindenik lankadt s fáradt.

 

Az jó hírért, névért s a szép tisztességért

ők mindent hátrahadnak,

Emberségről példát, vitézségről formát

mindenkinek ők adnak,

Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,

vagdalkoznak, futtatnak.

 

Ellenséget látván örömmel kiáltván

ők kopiákot törnek,

S ha súlyosan vagyon a dolog harcokon,

szólítatlan megtérnek,

Sok vérben fertezvén arcul reá térvén

űzőt sokszor megvernek.

 

 Az nagy széles mező, az szép liget, erdő

sétáló palotájok,

Az utaknak lese, kemény harcok helye

tanuló oskolájok,

Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség

s fáradság múlatságuk.

 

Az éles szablyákban örvendeznek méltán,

mert ők fejeket szednek,

Viadalhlyeken vérese, sebesen,

halva sokan feküsznek,

Sok vad madár gyomra gyakran koporsója

vitézül holt testeknek.

 

Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek

dicséretes serege!

Kiknek ez világon szerteszét vagyon

mindeneknél jó neve,

Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel

áldjon Isten mezőkbe! 

 

 

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Radnóti Miklós

 

NEM TUDHATOM

 

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, 

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönyge ága,

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;

annak mit rejt e térkép? Gyárat s vad laktanyát

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház, s a bakter előtte áll s üzen,

Piros zászló kezében körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma.

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

 

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,  

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,  

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra ujból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

 

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1944.

 

Kép

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Magyarok